A CSELÉD IS EMBER

Návai Anikó interjúja Emma Stone-nal

Emma Stone szerint a rasszizmus nem bőrszín kérdése - interjú a The Help (A segítség) című film főszereplőjével.

Vajon mit gondoltak magukban a jacksoni (Mississippi állam) cselédek, amikor Wilma Rudolph és Cassius Clay győzelmére rumpuncsot szolgáltak fel a kerti partin a naccságoséknak? Hogy az ember színe még akkor is fehér, ha közben fekete bőrű amerikaiként nyer aranyérmeket a római olimpián? Erről faggatta az Emma Stone által megformált (fehér) újságírólány a naccságosok „nigger” cselédeit a The Help (A segítség) című filmben, mely még a magyar bemutató előtt nyitja az idei miskolci Jameson Cinefestet. Emma Stone (22) New Yorkban adott exkluzív interjút a Népszabadságnak a film amerikai premierjének délutánján.

- A film egy regényből, a regény pedig a valóságból merített. Mit tud arról, hogy az írónő, a Mississippiből származó Kathryn Stockett mennyire eresztette el a fantáziáját?

- Sajnos, nem nyílt lehetőségem, hogy kifaggassam Kittyt, akit mindenki csak a becenevén szólít. Annyit tudok, hogy évtizedek óta New Yorkban élt és 2001. szeptember 11-én akkora sokkot kapott, hogy első rémületében szeretett volna odabújni a dadájához, mert csak az ölében érzi biztonságban magát. Tűvé tette érte az országot, mire kiderült, hogy a dada, aki 29 évig szolgálta a családot, rejtélyes körülmények között, ripsz-ropsz hagyta el Jacksont és költözött vissza a rokonaihoz Chicagóba, ahol hamarosan meghalt. Ezen a szálon indult el Kitty és kezdte visszagombolyítani a történetet egészen addig, amíg megtudta az igazat. Nemcsak a saját dadája sorsáról, hanem arról az igazságtalan és kegyetlen déli kasztrendszerről is, melynek hála istennek azóta vége.

- Minek tulajdonítja, hogy Kitty, vagyis a filmbeli Skeeter az egyetlen fehér lány, aki nem cselédnek, hanem családtagnak tekinti a fekete szolgálókat?



FORUMHUNGARY.HU/ASEGITSEG - Nincs rá jobb magyarázatom, mint az, hogy Skeeter kis korától fogva a dadájához húzott és nem az anyukájához, aki csúfolta, hogy csúnya, méltatlankodott, hogy kilóg a helyi lánykoszorúból, és felelősségre vonta, hogy nem férjre és családra, hanem karrierre vágyik. Skeeter barátnői mind a saját anyjukat és a déli mentalitást tartották példaképnek, csak ő lógott ki a sorból azzal, hogy egyetemre ment és írásra adta a fejét. Senki nem szerette, senki nem értette őt úgy, mint a dadája, tehát érzelmileg már gyerekkorától a másik oldalhoz húzott. Aztán ahogy kinyílt a számára a világ és hazajött Jacksonba, egész más szemmel nézte az otthoni pályát, mint a barátnői, akik nemzedékekre visszanyúló szemellenzős előítéletek szerint gondolkodtak, éltek és viselkedtek.

- A könyv eddig 35 országban három nyelven jelent meg, több mint ötmillió példányt adtak el belőle és századik hete tartjamagát a New York Times bestsellerlistáján.Mit gondol, a film körül kialakult pozitív légkör mennyire fogja befolyásolni, hogy csökkenjen az amerikai és a nemzetközi rasszizmus?

- A rasszizmus nemcsak színes-fehér kérdés, hanem annál sokkal, de sokkal tágabb problematika és legalább olyan húsba vágó ma, mint amikor ez a film játszódik, mert az összes emberi jogot érinti. Egy tisztességesen működő demokráciában nem játszhat szerepet, milyen a bőröd színe, miben hiszel vagy hogy milyen nemi kapcsolatban élsz, mert mindenkit egyenlő jogok illetnek meg. Ez a film, A segítség, az emberi jogok egy bizonyos aspektusából hozza felszínre, hogy baj van, és azért használom a jelen időt, mert a rasszizmus még ma sem halt ki teljesen, sőt. Szeretnénk hinni, hogy az amerikai polgárháborúval az egész színes-fehér problematika igazságosan lezárult, de az anyukám jól emlékszik rá, hogy kislánykorában Baton Rouge-ban még 50 évvel ezelőtt sem utazhattak a feketék ugyanazon a buszon, amelyiken a fehérek. Abba már bele sem megyek, hogy a rasszizmusra utaló előítéletek milyen sokasága létezik ma a világon.

- Azt hogyan értékeli, hogy Amerikának fekete elnöke van?

- A hatvanas évekhez képest óriási előrelépés, hogy Obama ül a Fehér Házban, de ez korántsem ad okot arra, hogy karba tett kézzel nézzük, ami itthon és külföldön történik. Sőt. Éppen ettől kell lendületet kapnunk, hogy minden vonatkozásban egyenlőséget teremtsünk.

- Amikor bejelentette, hogy színésznő lesz, semmilyen ellenállásba nem ütközött az édesanyjánál, aki az amerikai délről származik, és nyilván nem mentes teljesen az ottani szemlélettől?

- Talán az a szerencsém, hogy Phoenixben (Arizona) születtem, nem az amerikai délen, és a szüleimtől csak biztatást kaptam. Apu építési vállalkozó, anyu pedig PR-ral foglalkozott, amíg én meg az öcsém megszülettünk, azóta pedig főfoglalkozású feleség és anya. A családban soha, senkinek semmi köze nem volt Hollywoodhoz, és a szüleimnek nyilván megfordult a fejében, hogy ebből akár bajom is lehet, de soha nem próbáltak meg lebeszélni. Csak azt hallottam, hogy bármire adom a fejem, az a lényeg, hogy boldog legyek és arra törekedjek, hogy a szakmámban én legyek a legjobb. Hála istennek apunak mindig elég jól ment ahhoz, hogy a suli mellett nem kellett dolgoznom és már a gimiben járhattam válogatásokra, ahova mindig elkísért az anyukám, sőt még azt is megengedte, hogy én vezessem a kocsit. Az én szüleim nem szálltak el az álmaimtól, komolyan vették, hogy tényleg színésznő akarok lenni, és úgy figyelmeztettek a veszélyekre, hogy közben nem vették el a kedvemet. Nem lehetett nekik könnyű, de ha nem így csinálják, biztos nem jutottam volna el odáig, hogy most én vagyok A segítség főszereplője.

- És sorolhatnám a további filmjeit… Hogy lesz egy semmiből jött phoenixi kislányból világsztár?

- Szerintem mókamesternek születtem, mert pici koromtól bohóckodtam, utánoztam és improvizáltam. Első általánosban kaptam be a színészvírust, mikor egy szakköri előadáson megcsapott, hogy milyen jó megnevettetni az embereket. Ha a középkorban születek, biztos udvari bohóc lennék, mert a humor, a komédiázás a lételemem.Mindig ittam a vígjátékokat, a szüleim is ezt a műfajt szeretik, a tévében is mindig ezt néztük, és ebből nőtt ki a természetes érdeklődésem a színház és a film iránt. Musicalt is tanultam, de „eladnának” a Broadwayn, mert nincs valami híres hangom. A derűt imádom, minden olyan sztorit, ami mosolyt csal az emberek arcára, és közben mond is valamit az életről. Ha megfelelő mesét találok, a terveim között szerepel, hogy producerként is kipróbáljam magam. Nem muszáj folyton nekem tündökölni. De csak olyan filmhez akarom adni a nevem, ami segít az embereknek, hogy két órára kiszakadjanak a saját életükből, jól érezzék magukat és ha lehet, egy csöppet tisztább lélekkel lépjenek ki a moziból, mint amilyennel beléptek.

New York, 2011. augusztus-

Forrás: Népszabadság online

Főtámogató
Kiemelt támogatók
Kiemelt médiapartnerek
További támogatók...
Kedves Barátunk!

Kérjük támogasd
adód 1 százalékával a miskolci filmes rendezvényeket!

CineFest Egyesület
Adószám: 18448849-1-05 3525 Miskolc, Városház tér 20.

Köszönjük!

A CineFest Egyesület támogatója
Hírlevél

Ha szeretnél friss információkat kapni a fesztivállal kapcsolatban, iratkozz fel hírlevelünkre!

E-mail: